Távmunkavégzés szabályozása

A távmunkavégzésre irányadó szabályozást a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 196. §-a rendezi. 2022. június 1-jétől a jogszabály értelmében: „Távmunkavégzés esetén a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi.”. A korábbi szabályozás alapján távmunkavégzés volt a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeztek és eredményét elektronikusan továbbították. Mindezek alapján megfigyelhető, hogy korábban a távmunkavégzés fogalmi elemeként szerepelt a számítástechnikai eszköz, valamint a tevékenység rendszeressége is. Azonban 2022. június 1-je óta lehetőség van arra, hogy nem kizárólagosan a számítástechnikai eszközzel végzett, hanem bármilyen tevékenység távmunkavégzés keretein belül folytatható legyen. Távmunkavégzésre tipikus példa az a könyvelő, aki otthonában, a munkáltató által biztosított programmal és az általa megküldött adatok alapján hajtja végre a könyvelési feladatokat. A távmunkavégzés feltétele, hogy olyan feladatról vagy munkáról legyen szó, amely egyrészt a munkáltató működési körébe tartozik, másrészt pedig a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen is végezhetőnek kell lennie.  A távmunkavégzés jellegét illetően nincs különbség a tipikus munkavállaló tevékenysége és a távmunkavégzésben dolgozó munkavállaló tevékenysége között.

A munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásában a munkaszerződésben kell megállapodni. Számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a munkavégzés helye alatt nem csupán a munkavállaló saját otthonát kell érteni, hanem akár azt a helyet is, amelyet a munkáltató ekként meghatározott, vagy amelyet a munkavállaló maga választott.

Kulcsfontosságú a távmunkára irányuló munkajogviszonynak és az ún. „home office”- nak az elhatárolása. A home office egy ideiglenes helyzet, amikor a teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló számára a munkáltató ideiglenes és kivételes jelleggel engedélyezi az állandó munkavégzés helyétől eltérően a munkavállaló lakóhelyén történő munkavégzést. Lényegbeli különbség mutatkozik meg többek között a munkáltató utasítási joga tekintetében is, azáltal, hogy távmunkavégzés esetén a munkáltató utasítási joga kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki, ellenben a home office munkavégzés esetén az általános szabályok szerint alakul.

Az Mt. 196. § (3) bekezdése rendelkezik a munkáltató ellenőrzési jogáról, miszerint eltérő megállapodás hiányában a távmunkavégzés során a munkáltató az ellenőrzési jogát távolról számítástechnikai eszköz alkalmazásával gyakorolja, a munkavállaló a munkáltató telephelyén a tárgyévben legfeljebb a munkanapok egyharmada esetén végez munkát, és a munkáltató biztosítja, hogy a munkavállaló a területére beléphessen és más munkavállalóval kapcsolatot tartson. Az Mt. 196. § (4) bekezdése alapján, ha a munkáltató az ellenőrzés jogát a távmunkavégzés helyén gyakorolja, akkor az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállaló, valamint a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet. E rendelkezés a magánszféra védelmi érdekét szolgálja, továbbá tilos az előzetes bejelentés nélküli, vagy a munkaidőn kívül, éjszaka tartott ellenőrzés. Az Mt. 196. § (5) bekezdése szerint a munkáltató a távmunkát végző munkavállalónak minden olyan tájékoztatást köteles megadni, amelyet más munkavállalónak biztosít.

A rugalmas munkafeltételek megteremtése érdekében a távmunkavégzés tekintetében 2023. január 1. napjától az Mt.-be bekerült változás alapján: „A munkavállaló gyermeke nyolcéves koráig vagy a gondozást végző munkavállaló – a munkaviszony első hat hónapját kivéve – kérheti távmunkavégzésben való foglalkoztatását.”.

A távmunkavégzés egyik fő jellegzetessége a munkavállaló fokozottabb önállóságában mutatkozik meg, tekintettel arra, hogy a kötetlen munkarend értelmében a munkavállaló maga jogosult meghatározni a munkaideje beosztását, annak felhasználását. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a munkáltató és a munkavállaló e hivatkozott szabálytól eltérően állapodjanak meg, ezáltal pedig kevesebb önállóságot biztosítanak a munkavállalónak. A munkavállaló távmunkavégzésre történő utasítása kizárt, ezért, a munkáltató és a munkavállaló erre irányuló megállapodása szükséges a jogviszony létrejöttéhez. A munkáltató a munkaviszony létesítésekor köteles külön tájékoztatni a munkavállalót távmunkavégzésre irányadó speciális előírásokról.

A távmunkára speciális munkavédelmi szabályokat határoz meg a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény VII/A. fejezete, melynek főbb pontjai a következőkben kerülnek kifejtésre. A távmunkavégzés – a munkáltatóval kötött megállapodás alapján – a munkavállaló által biztosított munkaeszközökkel is történhet, melynek biztonságos állapotáról a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg, ugyanakkor a munkavállaló köteles gondoskodni a munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotának fenntartásáról. Amennyiben a távmunkavégzésre nem számítástechnikai eszközzel kerül sor, a felek írásos megállapodása tartalmazza a munkavégzés helyét. Az ilyen esetben kizárólag a munkáltató által előzetesen a munkavédelmi szempontok szerint megfelelőnek minősített helyen folytatható távmunkavégzés, és e helyen a munkakörülményeknek a munkáltató hozzájárulása nélküli, a munkavállaló által történő megváltoztatása nem lehetséges. Mind a számítástechnikai eszközzel, mind pedig a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkára irányadó szabály alapján a munkáltató tájékoztatást ad a munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdekképviseleti lehetőségekről és gyakorlatról, illetve az ezzel összefüggésben feladatot ellátó felelős személyekről, elérhetőségük adatairól.

A munkavállalónak a távmunkavégzés során felmerülő költségei tekintetében kiemelkedő fontosságú, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. melléklete szerint igazolás nélkül, költségként számolható el a távmunkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak a távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összegből a felek által előzetesen meghatározott, de legfeljebb havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg, feltéve, hogy a magánszemély nem számol el más költséget.

Hivatkozások:

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény

Bankó Zoltán: Nagykommentár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényhez

Jogtár-kommentár

https://ado.hu/munkaugyek/tavmunka-es-koltsegteritese-szabalyai-2024-ben/